A bélflóra helyreállítása

A cikket eddig megtekintette 552 olvasó - 2016-04-13

A bélflóra szervezetünk egyik legfontosabb alkotóeleme: bár nem egy szervről van szó, mégis nélkülözhetetlen feladatokat lát el az emberi testben. Ebből kifolyólag amennyiben egyensúlya valamilyen oknál fogva veszélybe kerül vagy felborul, komoly kockázatnak tesszük ki egészségünket. Ezért nagyon fontos, hogy a harmóniát fenntartsuk, megszűnése esetén pedig minél hamarabb helyreállítsuk

A bélflóra egyensúlyának felborulásához különféle okok vezethetnek: elsősorban az antibiotikumok szedése jelenti rá a legnagyobb veszélyt, de kialakulhat zavar vagy sérülés, stressz vagy káros szenvedélyek élvezete (dohányzás, alkoholfogyasztás) okán is. Az egészségtelen vagy nem kiegyensúlyozott, egyoldalú táplálkozás és étrend is komoly kockázatot jelent a bélflóra harmóniájára, mint ahogy a fertőzések kialakulása is.

Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?

Első lépésként a károsodott bélflórát érdemes „kitisztítani” bizonyos erre alkalmas kúrák és böjtök segítségével. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk a helytelenül működő flórarendszert eltávolítani, illetve a kúrát követően méregtelenítéssel és egy speciális étrenddel az immáron egyensúlyba kerülő bélflóra megújulását, regenerációját felgyorsítani. Indokolt esetben orvosi béltisztító beavatkozásra is szükség lehet.

A bélflóra rendkívül bonyolult és sokrétű összetétele miatt gyengéd, ugyanakkor hatásos és gyors eredményre vezető módszerekre van szükség. Az antibiotikumok alkalmazása olyan agresszíven támadja meg a szervezetünkben található mikroorganizmusokat, hogy ebben az esetben mindenféleképpen célzott hatású probiotikumok szedése a javasolt.

Amennyiben életmódbeli tényezők vezetnek a balansz megromlásához, különféle módokon lehetséges ellensúlyozni a káros folyamatok hatását. Az étrendet illetően olyan táplálékfajtákra kell helyezni a hangsúlyt, amelyek jótékonyan befolyásolják a bélflóra regenerálódását. Ilyenek például az olajos magvak, a hidegen sajtolt olajok, valamint az olyan tejtermékek, mint például a sajt, a kefir vagy a túró, a friss vagy savanyított zöldségek.

Kiemelten fontos a vitaminok és ásványi anyagok pótlása, amelyek adagolását az intenzív kúrát – diétát és/vagy probiotikum-kúrát – követően is hasznos folytatni.

Hozzászólások

hozzászólás érkezett eddig