Már most érdemes megvizsgálni a nyári gumink állapotát

A cikket eddig megtekintette 1 443 olvasó - 2015-02-26

A téli gumiknál nagyon hamar észreveszi az ember, ha az már nem tudja ellátni a feladatát, a nyári guminál ez nem ennyire egyértelmű. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelnünk a nyári abroncsok állapotára.

A nyári gumik alapvetően egyszerűbb eljárással készülnek, mint a téli hónapokra készülő társai. Nyílt titok, h az autógumi gyárak az előző években a téli garnitúrák fejlesztésére fektették inkább a hangsúlyt. Ennek prózai okai vannak. Nyári gumit fejleszteni a gumibomba.hu szakemberei szerint is egyszerűbb folyamat, és talán a verseny sem akkora ezen a piacon. Megfordítva a gondolatot, azt is mondhatjuk, hogy a nyári gumik között már most megvannak azok a modellek, amelyek valóban kiválóan teljesítenek nyári körülmények között. A téli gumiknál is vannak kiemelkedő fejlesztések, de ott még mindig vannak olyan pontok, ahol még van bőven teendő.

Amit egy nyári guminál figyelnünk kell
Tavasz környékén közel féléves álmukból ébresztjük fel a nyári gumikat, ezért mielőtt felszerel(tet)nénk, mindenképpen nézzük át őket alaposan. Már elve a helytelen tárolással bajba kerülhetünk. Aki például nem jelölte meg a menetirányt, és a gumi pozícióját (pl.: JE =jobb első), az ilyenkor csak a sötétben tapogatózik. Azaz még fel se tette a nyári abroncsot az autóra, de már hibázott egy nagyot. Mert különböző tengelyeken és oldalon másképp kopik a gumi felülete.

Kizárólag olyan nyári gumit használjunk, amelynek a mintázata nem kopott el, de ha már a negyedik nyári szezonra készülünk vele, akkor is cseréljük le, ha a futófelület még az „elmegy” kategóriába tartozik. Mert 3-4-5 év alatt az abroncs szerkezete megváltozik, veszít a rugalmasságából, így a tapadásából is. Használata már nem biztonságos.

A megfelelő nyomást nem győzzük hangsúlyozni
A helyes levegőnyomás nagyon fontos, mégis az emberek többsége nem foglalkozik vele. Pedig a hosszú élettartam, és a biztonságos közlekedés alapfeltétele, hogy a nyári abroncsok megfelelő levegőnyomással rendelkezzenek. Amennyiben túl alacsony, vagy éppen túl sok, az abroncsra nehezedő igénybevétel megnő, és a futófelület mintaelemei sem teremtenek tökéletes kapcsolatot a talajjal. Ezért legalább havonta ellenőrizzük a levegőnyomást.  A megfelelő értékeket a gumiabroncs gyártója mindig jelzi, viszont azok az adatok hideg abroncsokra vonatkoznak. Mivel az gumikat legtöbbször meleg állapotában mérjük le, ezért az értékhez adjunk 0.3 bar-t.

A futófelület kopása
Nyári gumiknál a gumiabroncs mintázatának a mélysége sosem lehet 1,6 mm-nél kisebb. Ezt a gyártók által az abroncsba épített kopásjelzők segítségével ellenőrizhetjük a legegyszerűbben. Ha a kopásjelzők a szomszédos bordákkal egy magasságban helyezkednek el, megérett a cserére az abroncs.

Amennyiben figyelünk a tárolásra, a levegőnyomásra, és az elhasználódásra, akkor a nyári gumik biztosan nem fognak kellemetlen meglepetést okozni a számunkra.

Hozzászólások

hozzászólás érkezett eddig