Radikális változások a videójáték iparban

A cikket eddig megtekintette 2 028 olvasó - 2015-05-14

Ahogy a technológia exponenciális fejlődése egyre közelebb hozza a szingularitást, úgy a játékipar is radikális változásokon esik és esett keresztül. Nyolc esztendővel az iPhone bemutatkozása után az okostelefonok világhódító hadjárata megállíthatatlannak tűnik: 2014 -ben 1.2 milliárd okostelefont értékesíttettek, amely 28 százalékos növekedés 2013 –hoz képest. Steve Jobs idejében még nem volt nyilvánvaló, hogy az okostelefon megjelenésével új korszak veszi kezdetét a videójáték iparban is.

shutterstock_97836461

Természetesen az okostelefon mellett régi technológiák fejlődése is hozzájárult a videójáték iparág transzformációjához. A CES technológiai kiállításon évente találkozunk forradalminak titulált eszközökkel. A 24 órás internet kapcsolat, a szociális média, érintőképernyő elterjedése és az egyre erősebb hardver hogy a legfontosabb indikátorokat említsük.

Magas felbontású játékok az interneten

Manapság már nem szükséges letölteni a játékokat és ezáltal temérdek helyet lehet megkímélni a merevlemezen. Egyes cégek, mint például a finn G-cluster, a gface vagy a Kalydo konzol minőségű játékokat ajánlanak, melyhez nincs másra szükség, mint az internetes böngésző. A felhő alapú játékoknál csak a szolgáltató rendelkezésére álló szerverpark és az internetsebesség mértéke szabja meg, hogy milyen játékélményben is részesülhet az előfizető. Például 720p játékfelbontás esetén (amely 30 másodperc/képkockát jelent) ahhoz hogy élvezhető játékélményben legyen része a felhasználónak 5 Mbps –os internetkapcsolatra van szükség, amely mára alapszolgáltatás minden szolgáltatónál. Ha nagyobb 1080 HD TV minőségű felbontást szeretne a játékos, akkor érdemes legalább 20 Mbps –os internetsebességgel rendelkezni.

7018083547_790d814051_b

Szociális média és játék a közösségi hálón

Aki rendelkezik Facebook fiókkal (és ki nem?) tisztában van vele hogy a közösségi háló ma már nemcsak a profilnézegetésről, chatelésről, ismerősök bejelöléséről, hanem a játékélményről is szól, a megosztás és zenehallgatás alapvető funkciói mellett. A Facebook platformján keresztül több ezer online játék érhető el az egyszerű pasziánsztól kezdve az építgető, farmos, szerepjáték, puzzle játékokon keresztül a komolyabb stratégiai játékokig. Évekkel ezelőtt a többjátékos mód arról szólt, hogy vadidegenekkel vagy ismerősök személyes meghívásával LAN (helyi hálózati) partikon játszhattak a játékosok. Mára a közösségi háló összes tagja egy nagy „helyi hálózatnak” a tagja ahol azzal játszik a felhasználó, akivel akar.

Joystick, egér és billentyűzet helyett…

Érintőképernyő és gesztusvezérlés! A Nintendo DS 2004 –es megjelenésekor a két képernyőjével (amelynek egyike érintőképernyő volt) szokatlan jelenség volt a hordozható játékkonzol piacon.  Alig telt el 10 év és a gesztusvezérlésű konzolok, mint a Nintendo Wii vagy a mozgásérzékelő eszközök mind a Kinect a piac, pontosabban a játékkonzol piac meghatározó kiegészítő eszközei. És ahogy telnek az évek úgy lesznek ezek az eszközök egyre pontosabbak a mozgás felismerésében. Az okostelefonok esetén az érintőképernyő és giroszkóp mára alapkövetelmény segítve a mobilos játékalkalmazások elterjedését.

A játékszoftver piac globalizálódása

A mobilos applikációk megjelenésével egyben kezdetét vette a játékipar globalizálódása is. Amikor még a számítógépre, játékkonzolra megvett játékszoftverek dominálták a játékpiacot méltán tűnhetett úgy, hogy egy zárt piac ahol csakis a nagynevű játékfejlesztő cégek rendelkeznek a dollármilliókkal és a szakember gárdával egy játék előállításához. A mobilos Apple App Store –ban és a Google Play –en az applikációk száma eléri a 2.5 milliót 2014-es statisztika szerint ahol rengeteg olyan applikáció található, amely olyan cégek ötlete alapján született, amelyek eredetileg eltérő piacon tevékenykedtek. A mobilos játékok ugrásszerű növekedésével új játékosok hada kezdett el érdeklődni a mobilos játékok iránt, példának okáért elkezdtek konvencionális játéktermek irányából az online játékok irányába is orientálódni. Az új piaci helyzet lehetőséget adott több weboldalnak is, amelyek elsősorban a pókeres játékok területén tevékenykedtek, betörni az online játékok piacára. 2014 -ben több cég új palettával jelentkezett, az új funkció az oldalakon a játékosok rulett tudásukra vonatkozik. Az online játékok népszerűségének növekedésével és az egyre több okostelefonnal rendelkező felhasználónak köszönhetően, a mobil játék piacon becslések szerint a felhasználók száma 2018 -ra elérheti a 150 millió főt.

mobile

A játékra szánt idő fogalma kitágul

A Facebook vagy a közösségi játékok „kétkattos” játékosainak elég napi egy két percet a kedvenc játékukkal tölteni, ami eléggé drasztikus csökkenés az évekkel ezelőtti helyzethez képest, amikor a játékra szánt átlagos idő legalább 20 perc volt. A nagyobb masszív többjátékos online játékok, mint a World of Warcraft vagy a Star Wars: Old Republic játékok egy komplett virtuális életteret kreáltak a felhasználóiknak, amelyben órákon, ha nem napokra el lehet veszni. A jövő pedig még érdekesebb lehet: a kiterjesztett valóság segítségével mely voltaképp a valóság egyfajta virtuális kibővítése, a valós élet minden aspektusát át lehet itatni egyfajta játékos megközelítéssel.

3D –s játékok 3D –s szemüveg nélkül

13013107993_9abc7e9f84_b

A Nintendo DS korszakalkotó érintőképernyős megoldásával és két kijelzőjével megváltoztatta a hordozható játékkonzolok világát. A Nintendo 2011 –ben duplázott mikor piacra dobta a Nintendo 3DS konzolt, amely sztereoszkópikus 3D hatást nyújt a felhasználóinak 3D-s szemüveg vagy más hordozható eszköz használata nélkül. Az úgynevezett látószög elhajlási technológián alapuló megoldás lényege hogy a folyékony kristályüveg elé egy akadályt helyeznek, mely megtéveszti a szemet és úgy tűnik, mintha 3D objektumot látna a felhasználó a képernyőn. A technológia még gyerekcipőben jár, de a Nintendo konzoljainak sikere bizonyítottan lehetőséget nyújt további fejlődésre a területen.

Inkább mozi, mint játék

Aki játszott már az Assassin’s Creed franchise valamelyik részével tisztában van vele hogy a játékok manapság már nem az újító szellemükről híresek, hanem az karácsonyi csomagolásról és designról, magyarán a grafikai megvalósításról, hangeffektről és a sztoriról. A YouTube -on és más médián általában nagy erőkkel reklámozott Assassin’s Creed –hez hasonló népszerű játékok, mint The Elder Scrolls, Deus Ex, Dragon Age, erőssége a moziszerű megvalósítás, a magával ragadó történet és az első osztályú narratíva semmint a forradalmian új kezelőfelület, grafikus motor stb. Ideig óráig elragadja a játékosokat (mint a mozi), érzelmet vált, de semmi több.

assassins-creed

Hozzászólások

hozzászólás érkezett eddig